Nba 2K14 teszt

  • Tesztplatform:  PC
  • Írta:  Zenmaster
Megosztom az iWiW-en! Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Hozzáadom a Startlapomhoz! Megosztom a MySpace-en! Könyvjelző és megosztás

Hosszú idő után végre sikerült megkapnom a játék eredeti példányait tesztelésre. Sajnos eléggé kevés időm volt, hogy igazán neki esek a játéknak, ezért kicsit késve írtam meg a véleményemet, de szerettem volna pár órát belerakni a játékba, mielőtt pálcát török felette. Igazából látva a nextgen konzolos verzióra való összpontosítást a fejlesztők részéről kevés változásra számítottam a 2K13-hoz képest. Üzletileg mindenképpen érthető volt a döntés a 2K Sports részéről, hiszen a potenciális vetélytárs az EA Sports is az új konzolos platformokra koncentrál. A mostani konzolos és PC-s verzió esetében pedig elmondhatjuk, hogy a 2K akkor sem bukott volna sokat, ha csak ül az eredményen.
Összességében azt mondhatom, hogy NBA 2K14 current gen verziója egy javított 2K13, ami csiszolópapíros léptékben tartalmaz változtatásokat. Lássuk azonban, hogy mégis mire számítsunk. Már az elején leszögezem, hogy a 2K13 nagyon jól sikerült, tehát a ráncfelvarrás után sem sokat romlott a színvonal. Igazából amit én hiányoltam azaz új funkciók szegényessége leginkább.

Menürendszerében gyakorlatilag a nyitó oldal kivételével szinte nem történt változás. Új fő játékelemként bekerült a Lebron James Path to the Greatness mód, ami egy Lebron James-el játszható My Player. Viszont kikerült a Create a Legend lehetőség a játékból, ami ha visszagondolunk rá egy szűkített lehetőségekkel bíró My Player mód volt. A Path to the Greatness móddal az a bajom, hogy értem én, hogy most az új sztárok felé próbálnak nyitni, de mivel én nem vagyok sem Miami, sem pedig Lebron James rajongó viszonylag hamar ráunok a motivációs szintem erőteljes csökkenése miatt erre a módra.

A közvéleménykutatások szerint a legnépszerűbb módok az NBA 2K szériában a My Career és az Association módok. Magam is ezt a kettőt szoktam nyomni, ha van egy kis időm. Kezdjük először a legnépszerűbbel a Mycareer móddal. Itt a szokásosan a játék regisztráció során kreálhatunk egy játékost. Igazán a játékmenet főbb dolgai, a New York-i Rookie Showcase, Draft interjúk, Nba Draft lefolyása animációja semmit nem változott a 2K13-hoz képest. A módban lévő opciók, például a GM beszélgetések is ugyanazok, mint a korábbi kiadásban, dettó a játékos képességek fejlesztése is ugyanúgy működik. Egyedüli változás magában a játékmenetben érzékelhető, mert kicsit erőteljesebben érvényesül a fizikai kontaktus, ami miatt kicsit szokni kell a játékot. Általánosságban elmondható, hogy a mód nem lett rosszabb, mint a tavalyi kiadás, gyakorlatilag ugyanakkora élményt kapunk.
 
A menedzser mód  - Association mód sem változott semmit a 2K13-hoz képest, gyakorlatilag itt is csak annyit érzékelünk abból, hogy a 14-es változatot nyomkodjuk, hogy kicsivel másabb a kezelőfelület, de igazából minden ugyanott van, mint eddig, illetve a játékmenet változások miatt élvezetesebb a játék. Szóval a két legnépszerűbb játékmódban nem találtam semmilyen pluszt, ami miatt azt mondhatnám, hogy funkcióban bármi újat is kaptunk volna.

Pozitívumként tudom felsorolni, hogy az online keretfrissítés sokkal sűrűbben érkezik, mint a tavalyi év folyamán, tényleg igyekeznek a napi sérüléseket, játékosformákat 2-3 napi szinten rendszeresen frissíteni, így az NBA Today mód is sokkal élvezetesebb.

Az irányításban is volt változás, hiszen ismét visszakerült a jobb karos irányítás a dobásokhoz külön gomb lenyomása nélkül, amit egy kicsit szokni kell, de néhány meccs után visszaáll a kezünk a régi kezelésre.

Online módok Xbox esetében továbbra is elfogadhatóak, de PC-n iszonyatos a laggolás, ami gyakorlatilag élvezhetetlenné teszi az irányítást.
Összességében azt tudom mondani, hogy az NBA 2K14 egy keret frissített, finom tuningolt NBA 2K13, azonban mi szól mellette? Jelenleg ez az egyetlen és talpon maradt játék a current gen platformon, mert az elmúlt pár év során olyan tökélyre fejlesztette a virtuális kosárlabdát, hogy igazán innen már látványos előrelépést nagyon nehezen lehetett tenni, főleg úgy hogy a fő piacnak  számító USA-ban a nextgen platformra kellett fókuszálni a fejlesztőknek. Remélem, hogy a nextgenes videókban látott párbeszédek, illetve funkciók hamarosan a PC platformon is elérhetőek lesznek. A mostani konzol tulajdonosoknak pedig érdemes lesz átnézni a családi költségvetést, hiszen új funkciókhoz le kell cserélni a konzolokat. Az értékelésem pontszáma 95, hasonlóan a tavalyi évhez, mert nem érzem, hogy rosszabb lenne a játék, viszont a látványos fejlődést hiányolom.



  « vissza a tesztekhez  

Értékelés

Az értékeléshez be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj!

Adatlap

Nba 2K14

Sport >>

megjelenés:

2013. október 01.

fejlesztő:

Visual Concepts

kiadó:

2K Sports

Web
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Értékelés



95
95
95
95
95

Közösségi média

@nbahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

A 10 legfrissebb teszt

A hónap legnépszerűbb tesztjei

Friss hírek