NBA 2K11 Michael Jordan interjú

Megosztom az iWiW-en! Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Hozzáadom a Startlapomhoz! Megosztom a MySpace-en! Könyvjelző és megosztás
A Gamehunters csapata egy rövid interjút készített Michael Jordan-el a 2K11 megjelenése  kapcsán, ami nálunk Október 15-én lesz.


Jordan-nek komoly múltja van a videó játékokkal kapcsolatban, hiszen először az Electronic Arts Jordan vs Bird játékában jelent meg még 1988-ban és hírhedten nem jelent meg ugyanekkor az NBA Jam-ben. Most az Amerikában már boltokba került NBA 2K11-ben ismét benne van a karaktere.

A 2K Sports csapata régóta próbálta meggyőzni Jordan-t, hogy szerepeljen a játékban. „Megkerestek a részvétellel kapcsolatban, „mondta Jordan a kevés ezzel kapcsolatos interjúban, amit a Gamehunters-nek adott. „Jó ideje nem szerepeltem ilyen játékban és ők elég konkrét javaslatokkal kerestek meg, amit úgy gondoltak, hogy bele tudnak rakni a játékba. Nyilvánvalóan a gyerekeim korukból kifolyólag teljesen oda vannak ezért, szóval hozzájuk fordultam és ők azt mondták, hogy nagyszerű lenne. Ez vezetett gyakorlatilag oda, hogy bekerültem a játékba."

A rövid telefonos beszélgetés során, Michael beszélt a játékban lévő Jordan Challenge-ről, hogyan változott meg az NBA és hogyan teljesítene, ha képes lenne évtizedet váltani. Az interjú egy későbbi részében a 2K Sports is beszél Jordan szerepéről.

„Azoknak a játékosoknak, akik nem láttak engem játszani,” mondta Jordan „ez egy bemutató rólam. Játszom a játékkal? Próbálkoztam vele. Jó vagyok benne? Nem. Az újaim túl nagyok hozzá, hogy jól tudjam kezelni a kontrollert. Viszont akik tudnak játszani a 2K11-el rengeteg pozitív visszajelzést adtak, arról, hogy mennyit fejlődött és ez nagyon jó érzés.”

GH(Gamehunters): Mennyire mélyen folyt bele a játék fejlesztésébe?

MJ(Michael Jordan): Ez volt az egyik legjobb dolog a projektben. Nekik egy teljesen kész koncepciójuk volt azzal kapcsolatban, hogy milyen módon tudnának engem berakni a játékba. Mindegyik számomra nagyszerű volt. Szóval én túl sok mindent nem adtam hozzá, annyiban egyeztünk meg, hogy mutassák meg az egészet a végén, hogy fog működni és amikor megnéztem tetszett.

GH: Melyik meccset találhatják a játékosok a legnehezebbnek?

MJ: A Flu game volt a számomra a legnehezebb. Ezt nagyon nehéz megcsinálni. Ez egy mentális és fizikális kihívás is. Szóval én ezt tartanám a legnehezebbnek. Melyik a legkönnyebb? Talán a Boston elleni 63 pontos meccs, mert én nem is nyertem meg azt a meccset.

GH: Tetszik az, hogy ha teljesítik a játékosos a Challenge-t, akkor berakhatják Önt egy mostani NBA csapatba?

MJ: Úgy gondoltam, hogy ez lesz a legjobb rész, bizonyos szintem már játszottam más csapatban is, de igazán nem volt erre módom, csak a Wizardsban, de most erről nem beszélnék. Amikor láttam a hirdetést Kobe-val, úgy gondoltam, hogy ez nagyon egyedi dolog. Ez azokat a gyerekeket akik nem láttak engem játszani, sokat tanítja és nagyobb fókuszt kap az a korszak, amiben én játszottam.  Ez  a lehetőség nem volt része az eredeti koncepciónak ás a későbbiekben alakult ki.

GH: Mennyit változott a játék azóta, amióta visszavonult?

MJ: Nem annyira fizikális és a szabályok természetesen változtak. Ha a mostani szabályokat nézem, akkor az én játékstílusommal, biztosan kipontozódnék, de rengeteg időt töltenék a büntetővonalon is, ami miatt talán dobhatnék 100 pontot is.

GH: Természetesen rengetegszer összehasonlítják Önt és Kobe Bryant-et. Hol tart most Ön szerint Kobe az NBA játékosok közös történelmében?

MJ: Nehéz megmondani. Úgy gondolom, hogy mindig lesznek beszélgetések azokról a nagy játékosokról, akik már befejezték a karrierjüket. Hogyan tudnánk őket rangsorolni, ha talán a pozíciókat néznénk? A védők esetében azt mondom, hogy Kobe mindenképpen a legjobb tíz között van.

GH: Hogyan jött azaz ötlet, hogy Michael Jordan szerepeljen a játékban?

Jason Argent, a 2K Sports marketing elnök-helyettese: Úgy gondolom, hogy a Michael-el való munka során mindegyikünk álma teljesült. De mi mindig azt gondoltuk, hogy ha Michael szerepelni fog a játékban, akkor teljes mértékben integrálni fogjuk őt. Sohasem akartuk azt, hogy csak szimplán a borítón szerepeljen. Neki át kell szőnie az egész játékot, mint ahogy a végére ezt el is értük.

GH: Mikor gondoltak a Challenge ötletére?

Erick Boenisch az NBA 2K11 fejlesztői csapatának producere: Ez volt már jó néhány éve is a vezérfonal, amikor először erre gondoltunk. Összeszedtük az összes ötletünket, amikor MJ-t megkerestük azzal, hogy szeretnénk őt és a brandjét berakni a játékba.

GH: Milyen típusú visszajelzések érkeztek MJ-től?

Jason Argent, a 2K Sports marketing elnök-helyettese: Michael leginkább a hitelesség kérdésében volt nagyon segítőkész és fókuszáló. Minden játékon belüli modellezést, ami őt érintette el kellett, hogy fogadjon.

GH: El tudná magyarázni, hogy a Jordan Challenge pontosan hogyan is működik?

Erick Boenisch az NBA 2K11 fejlesztői csapatának producere: A Jordan Challenge-ben pontosan ugyanazt kell végrehajtanod, amit Michael csinált a karrierje során. Ez 10 emlékezetes Jordan meccset jelent. Ilyen például a Flu game, amikor a Utah ellen ételmérgezése volt és Scottie Pippen-nek kellett lesegítenie a mérkőzés végén. De le lehet játszani a Double Nickel meccset is, ami az első visszatérése után volt a Madison Square Gardenben és 45-ös számot visel.t Ezen kívül az utolsó rájátszás meccse is benne van a Challenge-ben a Utah Jazz ellen, amikor Byron Russel elcsúszik. Benne van a Craig Ehlo meccs, vagy amikor 63-at dob a Celtics és Larry Bird ellen a 86-os rájátszásban. Benne van a 91-es teljes döntő széria a Lakers és Magic ellen is… Az volt a célunk, hogy minden nagyszerű dolgot belerakjunk, ami jellemezte ezt az időszakot. 

GH: Michael azt mondta, hogy szerinte a Flu game az, amit a legnehezebb teljesíteni. 

Erick Boenisch az NBA 2K11 fejlesztői csapatának producere: Abszolút. Ebben az időszakban már nem azt a Jordan-t irányítjuk, aki kiugrik az épületből, mert annyira atletikus, hanem a jó kinti dobásairól és gyilkos tempóiról híreset. A realitást úgy próbáltuk fokozni, hogy sokkal hamarabb elfárad, mint egyébként. A fáradságot látni lehet a játékon belüli animációkon is. Érezni fogják, hogy nem a teljesen egészséges Jordan van a pályán.

GH:  A challenge teljesítése után Michael-t be lehet rakni a 2010-es szezonba. Milyen Michael kerül be?

Erick Boenisch az NBA 2K11 fejlesztői csapatának producere:  Ha minden teljesül a Challenge-ben akkor egy új játékmód válik elérhetővé a MJ: Creating a Legend. Ekkor megkapod Jordan-t és abba a csapatba rakod be a mostani NBA szezonban, amibe csak akarod. Ő egy 79-es összértékű újonc lesz, szóval a legendát neked kell felépítened a mostani NBA környezetben.

GH: Bármilyen más szempont, amit nem érintettünk?

Erick Boenisch az NBA 2K11 fejlesztői csapatának producere:  Az NBA kultúra miatt, mi mind a 25 Air Jordan cipőt beraktuk a játékba, ezen kívül 15 egyéb Jordan brandelt kiegészítő is bekerült. Ezeket bármelyik játékmódban lehet majd használni.

GH: Milyen más tartalom került még az idei játékba?

Erick Boenisch az NBA 2K11 fejlesztői csapatának producere:  Mindent feljavítottunk. Egy új irányítási rendszerünk van, amit Isomotion cselezési rendszernek neveztünk el. Ez sokkal felhasználóbarátabb mint az elődje volt és a játékosok imádják. A játék egyébként a legletisztultabb a 2K játékok történetében.

  Kapcsolódó fórumok    
  Kapcsolódó galériák    
  Kapcsolódó letöltések    
  Kapcsolódó hírek    
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások2  

yanmaneee

2020-05-11 07:07:40 [2]

yanmaneee
nike air max
balenciaga
yeezy boost
nike shoes
air jordans
bape hoodie
yeezys
coach outlet
cheap jordans
supreme hoodie
stephen curry shoes
longchamp handbags
air max 270
coach outlet
air jordan
coach outlet
nike sneakers
moncler jackets
cheap jordans
yeezy boost 350 v2
calvin klein outlet
stephen curry shoes
golden goose
curry 6 shoes
nike air max 2019
supreme new york
longchamp
curry 5 shoes
nike air vapormax
air max 97
goyard
kyrie shoes
nike epic react
yeezy shoes
timberlands
vans outlet
jordan 13
jordan 12
yeezy shoes
yeezy shoes
vans outlet
adidas stan smith shoes
hermes birkin
jordan shoes
jordans
michael kors outlet
air max 97
ferragamo belt
supreme clothing
hermes handbags
kobe basketball shoes
cheap jordans
kyrie spongebob
russell westbrook shoes
michael kors handbags
jordan shoes
supreme clothing
off white hoodie
westbrook shoes
jordan shoes
converse outlet
yeezy 700
coach outlet store online
ultra boost
air max 270
mbt shoes
yeezy boost 350
cheap jordans
lebron 17 shoes
curry 4 shoes
adidas tubular
moncler outlet
curry 7 sour patch
yeezy
adidas superstar
michael kors
birkin bag
lebron james shoes
cheap jordans
kyrie 4
supreme clothing
kyrie 6
supreme new york
birkin bag
vans
nike cortez
supreme clothing
steph curry shoes
michael kors outlet
golden goose sneakers
fila shoes
supreme new york
yeezy shoes
nike sneakers for men
jordan shoes
birkin bag
hermes
supreme clothing
christian louboutin shoes
kd 12
moncler
balenciaga
yeezy
jordan shoes
balenciaga shoes
off white clothing
golden goose sneakers
kobe shoes
adidas gazelle
cheap jordans
air max 270
supreme
adidas tubular
golden goose sneakers
michael kors handbags
golden goose
nike shoes
supreme new york
vapormax
yeezy boost 500
converse outlet store
coach outlet online
yeezy boost 350 v2
nike air max 90
yeezy boost 350
nike air max
golden goose
jordan shoes
adidas superstars
air max 2019
louboutin outlet
kyrie 4 shoes
michael kors outlet online
nike basketball shoes
kyrie 5 shoes
jordan shoes
supreme clothing
supreme clothing
nmd
nike react
moncler jackets
golden gooses
longchamp handbags
timberland
nike shoes
yeezy boost 350 v2
lebron 16
curry 5
ferragamo belts
nike cortez men
yeezy shoes
balenciaga trainers
balenciaga shoes
off white hoodie
supreme clothing
supreme
nike air max 270
supreme
curry 7 shoes
nike air max
nike air max 2018
russell westbrook shoes
golden goose outlet
kyrie 5
ferragamo belt
off white
chrome hearts online store
kobe 11
balenciaga shoes
michael kors handbags
balenciaga
yeezys
supreme hoodie
nike air max 2017
hermes bags
yeezy boost 350 v2
golden goose
kyrie 6
yeezy boost 350
lebron 15
kyrie 6 shoes
nike air max
canada goose jacket
hermes belts for men
yeezy
kd shoes
hermes handbags
christian louboutin outlet
yeezy boost
lebron 17
golden goose sneakers
vapormax
air jordan
golden goose
pg 4
mbt
kd shoes
fitflop
calvin klein underwear
yeezy
bape hoodie
fila
supreme hoodie
curry 6
nike air max 97
curry 7
curry 6 shoes
kd 11 shoes
nike air max 270
air jordan
steph curry shoes
supreme clothing
off white clothing
supreme new york
hermes belt
kyrie irving shoes
moncler jackets
adidas stan smith
vans shoes
jordan shoes
coach outlet
jordan shoes
supreme clothing
hermes handbags bag
supreme shirt
air jordan
balenciaga sneakers
golden goose sneakers
jordan 11
yeezy supply
michael kors outlet
moncler outlet
yeezy
air max 90
lebron shoes
lebron 15 shoes
balenciaga shoes
yeezy boost 700
yeezy shoes
michael kors handbags sale
kyrie shoes
air yeezy
yeezys
yeezy
yeezy boost 350
nike vapormax
off white nike
curry 7
nike lebron 16
timberland boots
adidas zx flux
jordan shoes
kevin durant shoes
coach outlet
yeezy shoes
nike sneakers for women
retro jordans
hermes
balenciaga shoes
supreme outlet
off white jordan 1
kobe sneakers
supreme
curry 4 shoes
golden goose outlet
supreme hoodie
coach outlet sale
goyard
yeezy boost 350 v2
adidas yeezy
moncler coat
adidas yeezy
kyrie 6 shoes
supreme
moncler
jordan retro
christian louboutin outlet
lebron 17
curry 4
kyrie 5
adidas tubular shadow
zx flux
off white nike
jordan shoes
golden goose outlet
paul george shoes
nike air max 97
converse outlet
golden goose outlet
cheap jordans
timberland boots
yeezy shoes
adidas ultra boost
curry 7 shoes
off white
louboutin
balenciaga
converse shoes
golden goose sneakers
yeezy supply
nike air max 270
100% real jordans for cheap
curry 4
nike foamposite
off white clothing
jordan sneakers
balenciaga
kyrie 5 spongebob
jordans
nike shox
air force 1
coach handbags
jordan shoes
yeezy shoes
supreme
kobe shoes
louboutin shoes
kd 11
converse outlet
kd shoes
fila
ferragamo belts
curry 7
coach handbags
goyard handbags
golden goose
yeezy boost
golden goose
balenciaga speed
yeezy 500
longchamp bags
yeezy boost 350
longchamp
jordan 4
off white x jordan 1
goyard
golden goose sneakers
kate spade handbags
fila shoes
longchamp handbags
nike air force 1
timberland outlet
kyrie 3
yeezys
jordan shoes
kyrie 6
kobe byrant shoes
curry 7 sour patch
supreme clothing
supreme clothing
adidas ultra
supreme hoodie
nike x off white
yeezy shoes
michael kors outlet
adidas flux
moncler jacket
offwhite
supreme
adidas nmd r1
air max 2018
jordan 6
balenciaga triple s
chrome hearts outlet
nike air max
michael kors handbags outlet
lebron 17 shoes
yeezy
supreme t shirt
curry 6
calvin klein underwear
kyrie 6 shoes
canada goose
curry 5 shoes
lebron shoes
coach factory outlet
golden goose outlet
balenciaga shoes
balenciaga
coach factory outlet
hermes belt
yeezy boost
kd 10
balenciaga shoes
off white
nike kd 11
cheap jordans
yeezy
jordan retro
kd 12 shoes
supreme
supreme clothing
jordan shoes
curry 6 shoes
vans shoes
curry 6
curry 5
kobe shoes
kd 12
off white shoes
coach bags
off white shoes
nmd
nike huarache
adidas tubular
supreme t shirt
calvin klein outlet
goyard
birkin bag
coach factory outlet
converse
westbrook shoes
kobe 9
michael jordan shoes
retro jordans
golden goose
golden goose outlet
retro jordans
nike off white
supreme outlet
curry shoes
golden goose
supreme clothing
adidas nmd
nike shox for men
nike max
retro jordans
goyard handbags
goyard handbags
louboutin shoes
nike max
christian louboutin
coach outlet online
hermes handbags
christian louboutin outlet
hermes online
supreme clothing
adidas nmd
michael kors outlet online
kyrie irving shoes
kd shoes
kd 11
hermes birkin
adidas yeezy
moncler
air max
nike max
jordans
fitflops sale clearance
michael kors purses
converse shoes
supreme hoodie
kyrie 5 shoes

chenlina

2018-10-23 06:51:46 [1]

20181023 xiaoou
coach outlet online coach factory outlet
north face outlet
christian louboutin shoes
polo outlet online
canada goose outlet store
longchamp pas cher
oakley sunglasses sale
tory burch handbags
kobe shoes
canada goose uk
kate spade sale
canada goose outlet
ugg boots
coach outlet online
salomon outlet
asics running shoes
christian louboutin
coach outlet
tory burch outlet store
polo ralph lauren outlet
nike shoes outlet
coach factory outlet
coach outlet online
coach outlet online
james harden shoes
adidas wings shoes
north face
coach canada
canada goose outlet online
gucci outlet online
uggs outlet
polo ralph lauren outlet
air jordan shoes
ugg boots clearance
fitflops shoes
michael kors outlet online
ralph lauren polo
polo outlet
michael kors outlet clearance
cheap jerseys wholesale
pandora jewelry
ugg outlet online
polo ralph lauren shirts
the north face
michael kors outlet store
kate spade handbags
givenchy handbags
air jordan retro
uggs outlet
ralph lauren outlet
pandora charms
supreme shirts
lacoste polo
christian louboutin
ugg outlet online
michael kors outlet
ralph lauren
jordan shoes
barbour women jackets
air jordan shoes
michael kors outlet online
coach outlet store online
jordan shoes
kate spade outlet online
ugg boots
ugg outlet store
mbt
michael kors outlet online
cheap jordan shoes
canada goose jackets clearance
coach factory outlet online
ugg boots on sale 70% off
pandora charms
canada goose jackets
adidas store
uggs outlet
coach outlet online
canada goose jackets
canada goose jackets clearance
christian louboutin
stussy hoodie
michael kors outlet online
michael kors outlet online
michael kors outlet clearance
coach outlet online
canada goose jackets
coach outlet
coach outlet online
louboutin shoes
christian louboutin outlet
coach factory outlet
canada goose jackets
canada goose outlet store
north face outlet
nike outlet store
prada sunglasses for women
canada goose coats
christian louboutin shoes
san antonio spurs jersey
uggs outlet
christian louboutin outlet
supra shoes sale
true religion jeans
burberry canada
michael kors handbags
coach outlet store online
true religion outlet uk
ugg boots
uggs outlet online
true religion outlet store
cheap oakley sunglasses
oakley sunglasses wholesale
nfl jersey wholesale
true religion outlet
longchamp pliage
kate spade sale
under armour outlet
polo ralph lauren outlet online
mulberry bags
uggs outlet online
uggs outlet
michael kors wallets for women
cheap ugg boots
uggs on sale
uggs outlet online
coach outlet store
vans sneakers
canada goose outlet online
uggs outlet
michael kors outlet clearance
golden state warriors
michael kors outlet store
michael kors outlet
toms outlet
cheap jordans
nba jerseys wholesale
cheap jordans free shipping
ferragamo shoes
pandora charms outlet
polo ralph lauren
coach outlet store online
uggs outlet online
bvlgari outlet
chrome hearts online store
hermes outlet store
coach outlet store online
prada outlet online
michael kors outlet online
coach factory outlet
nfl jerseys wholesale
north face
gucci outlet online
michael kors outlet
jordan retro
true religion outlet
nike air max
kate spade outlet online
cheap jordan shoes
true religion jeans for men
pandora jewelry
coach outlet canada
polo ralph lauren outlet
jordan 4
coach outlet online
moncler coats
ugg boots on sale 70% off
camisetas futbol baratas
michael kors outlet
nike air max 1
ugg boots
ugg outlet
longchamp pas cher
coach outlet store online
michael kors outlet online
jordan shoes
ugg boots on sale
light up shoes
pandora outlet
polo ralph lauren
cheap jordans
ferragamo shoes sale
air jordan shoes
ralph lauren outlet
nike shoes on sale
nhl jerseys wholesale
cazal outlet
coach factory outlet
michael kors uk
canada goose
malone souliers shoes
uggs outlet
nike shoes on sale
ray ban sunglasses outlet
ugg outlet
soccer cleats
pandora jewelry outlet
michael kors outlet online
michael kors outlet store
true religion jeans sale
mulberry uk
cheap ugg boots
christian louboutin shoes
cheap ray ban sunglasses
pandora jewelry
christian louboutin
canada goose outlet store
jordan retro
kate spade outlet online
mizuno shoes
supreme
christian louboutin sale
ralph lauren polo shirts
nike revolution
birkenstock shoes
mishka snapbacks
true religion jeans
hermes birkin bag
oakley sunglasses wholesale
polo ralph lauren outlet online
ralph lauren outlet
adidas yeezy boost
ugg outlet
ugg outlet
coach outlet online
michael kors
ugg boots
michael kors factory outlet
nike outlet store
chrome hearts online store
canada goose outlet online
michael kors outlet clearance
canada goose outlet store
canada goose
mont blanc pens
ray ban sunglasses outlet
uggs outlet
golden state warriors jersey
polo ralph lauren outlet online
canada goose jackets
canada goose outlet online
coach factory outlet
marc jacobs sale
michael kors canada
ugg boots clearance
polo ralph lauren outlet
louboutin shoes
ray ban sunglasses outlet
kobe bryants shoes
coach outlet
new york knicks jerseys
jordan 12
ugg boots clearance
ugg canada
fitflops sandals
air max 90
undefeated shoes
ralph lauren shirts
canada goose outlet
coach factory outlet
cheap nhl jerseys
ugg outlet
michael kors outlet clearance
polo ralph lauren shirts
ugg boots outlet
ferragamo shoes
christian louboutin shoes
ugg boots on sale
canada goose jackets
air jordan shoes
ugg outlet online
christian louboutin
coach outlet store online
michael kors outlet online
pandora outlet
broncos jerseys
cheap nba jerseys
harden vol 2
ugg boots
cheap jordan shoes
ugg boots
canada goose outlet online
uggs outlet
adidas shoes
ugg outlet
moncler outlet
michael kors factory outlet
canada goose jackets
canada goose
louboutin outlet
canada goose
pandora jewelry
polo ralph lauren outlet online
ugg boots clearance
michael kors outlet clearance
giuseppe zanotti shoes
cheap uggs
uggs outlet
coach factory outlet online
ugg outlet
ralph lauren
kate spade handbags
polo ralph lauren outlet
light up shoes
pandora jewelry
coach outlet online
montblanc pens
pandora charms sale clearance
cheap oakley sunglasses
kate spade purses
nike roshe run
louboutin outlet
canada goose outlet store
jordan shoes
ugg boots
cheap jordans
kate spade sale
christian louboutin pas cher
uggs outlet online
michael kors online
gucci outlet online
nike blazer pas cher
ugg boots
snapbacks wholesale
canada goose jackets
miu miu shoes
air jordan shoes
montblanc pens outlet
swarovski crystal
coach factory outlet
ray ban sunglasses
christian louboutin
michael kors outlet clearance
burberry outlet sale online
lacoste outlet
cheap jordans
new balance outlet
pandora charms outlet
mont blanc outlet
canada goose jackets
coach outlet online
coach factory outlet
michael kors bags
pandora charms
ugg outlet
ugg boots
coach outlet online
michael kors outlet clearance
cheap jordan shoes
ralph lauren outlet
nike uk store
uggs outlet online
red bottoms
hermes belts
chrome hearts sunglasses
christian louboutin
pandora outlet
canada goose jackets outlet
tory burch outlet online
ray ban sunglasses sale
tory burch outlet store
coach factory outlet online
ugg boots outlet
uggs outlet online
adidas crazy
adidas outlet online
canada goose jackets outlet
chrome hearts outlet store
cheap jerseys wholesale
louboutin shoes
nobis jackets
oakley sunglasses wholesale
polo ralph lauren outlet
coach outlet store
mbt outlet
oakley sunglasses wholesale
coach outlet
longchamp bags
canada goose outlet
uggs outlet online
uggs outlet
ralph lauren polo
soccer jerseys wholesale
canada goose outlet
coach outlet online
reebok shoes
cheap oakley sunglasses
nike shoes outlet
ugg boots
mulberry bags
mbt shoes clearance
canada goose uk
canada goose jackets
canada goose outlet store
49ers jerseys
cheap jordan shoes
jordan 4
lebron shoes
canada goose jackets outlet
ralph lauren uk
cheap air jordans
nike air max schweiz
mcm backpacks
cheap jordan shoes
christian louboutin sale
yeezy boost
canada goose
ugg boots on sale
cheap ugg boots
ferragamo shoes
ralph lauren shirts
christian louboutin shoes
cheap air jordans
cheap jordans
coach outlet
nike shoes outlet
moncler outlet online
kate spade handbags
cheap jordan shoes
polo outlet
canada goose outlet store
kate spade handbags
air jordan retro
oakley sunglasses wholesale
adidas outlet store
moncler jackets
moncler jackets
nike air max 90
michael kors outlet
supreme shirts
coach outlet store online
pandora jewelry
red bottoms
uggs outlet
mbt outlet
christian louboutin sale
air jordan shoes
coach factory outlet
uggs outlet online
polo ralph lauren outlet
coach factory outlet online
cheap jordan shoes
canada goose jackets outlet
coach outlet store online
nike factory shoes
air jordan shoes
off-white clothing
ugg outlet online
supreme t shirts
uggs outlet
coach factory outlet online
kate spade handbags
coach factory outlet
true religion outlet
christian louboutin shoes
bottega veneta outlet online
moncler jackets
coach outlet
uggs outlet
cheap jordan shoes
air jordan shoes
coach outlet
canada goose outlet store
longchamp handbags
canada goose outlet store
uggs outlet
coach factory outlet online
michael kors outlet clearance
coach factory store
michael kors outlet online
ralph lauren polo
pandora outlet
moncler outlet online
prada shoes for men
links of london jewellery
oakley sunglasses wholesale
polo ralph lauren
moncler outlet
ralph lauren polo shirts
kate spade new york
coach outlet store online
kate spade handbags
longchamp handbags sale
nike revolution
mlb jerseys wholesale
nike air max 90
fitflops shoes
mulberry handbags
christian louboutin shoes
cheap ray ban sunglasses
nike air huarache
true religion outlet
ugg outlet
canada goose outlet store
coach outlet online
cheap ugg boots
ugg outlet
cheap jordan shoes
christian louboutin
nhl jerseys for sale
canada goose outlet store
ugg outlet
christian louboutin
coach outlet
uggs outlet online
ysl outlet online
san antonio spurs
louboutin shoes
uggs outlet
michael kors outlet clearance
michael kors outlet online
coach outlet store online
herve leger dresses
ralph lauren homme
cheap oakley sunglasses
fitflops
ugg boots outlet
nike shoes sale
christian louboutin
michael kors outlet clearance
uggs outlet online
cheap air jordans
ugg outlet
mbt shoes clearance
coach outlet online
moncler outlet online
cheap ray ban sunglasses
denver broncos jersey
ray ban sunglasses outlet
coach outlet online
supreme t shirts
canada goose outlet store
true religion outlet
louboutin shoes
canada goose jackets
uggs outlet
kate spade new york
north face outlet
adidas shoes
swarovski jewelry
burberry outlet online
ugg boots
cheap jordans
ugg outlet
tory burch sandals
michael kors outlet clearance
jordan shoes
adidas shoes
longchamp outlet store
mulberry handbags
manolo blahnik
ray ban outlet online
toms outlet
pandora outlet
michael kors handbags outlet
under armour outlet
canada goose outlet
canada goose outlet online
kate spade handbags
canada goose outlet sale
michael kors outlet online
cheap air jordans
ray ban sunglasses outlet
cheap ugg boots
coach factory outlet
kate spade
adidas outlet online
ralph lauren outlet
cheap basketball shoes
off white clothing
blackhawks jerseys
ravens jerseys
2018 world cup jerseys
kate spade purses
canada goose outlet store
true religion uk
pandora charms sale clearance
lacoste shirts
chrome hearts jewelry
jordan shoes
adidas nmd runner
polo ralph lauren shirts
coach factory outlet
coach handbags online outlet
canada goose jackets
kate spade
christian louboutin shoes
cheap jordan shoes
ugg boots for women
ugg outlet online
pandora jewelry outlet
moncler outlet store
fitflops sale clearance
true religion jeans sale
ralph lauren outlet
canada goose
polo pas cher
air jordan shoes
christian louboutin sale
michael kors outlet online
ugg outlet
michael kors outlet
uggs outlet
manolo blahnik outlet
20181023

Adatlap

Nba 2K11

Sport >>

megjelenés:

2010. október 15.

kiadó:

2K Sports

Web Fórum Teszt
Galéria
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok

Közösségi média

@nbahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

A hónap legnépszerűbb hírei